Két napja anya lettem, egy gyönyörű kislány édesanyja. Férjemmel három éve házasok vagyunk, de mostanában kapcsolatunk nagy feszültség alatt áll.
Alig hiszem el, hogy épp csak hazaérkeztél a kórházból, még mindig a szülés utáni fájdalmat érzed, és máris beleütközöl ilyen váratlan követelésekbe.
A szülés után a férjem olyan módon változott meg, amit még soha nem tapasztaltam. Belépett a gyerekszobába és hatalmas követeléssel állt elő: egy bőséges vacsorát kellett volna készítenem a szüleinek, akik látogatóba jöttek.
Burgonyáról, marhaszeletről, sárgarépáról, püréről és még desszertről is szó volt. Teljes mértékben elképedtem ezen a kérésen. Amikor közöltem, hogy nem vagyok képes megtenni, dühösen reagált, azzal vádolt, hogy lusta vagyok, és azt mondta, hogy már eleget pihentem.
A szülei megérkeztek, a férjem folyton üzeneteket küldött az étellel kapcsolatban, kérdezve, mikor lesz kész. Még mindig a szülés utáni gyógyulásban voltam, alig hagytam el az ágyam. Türelmetlensége és követelései nehezítették számomra, hogy jól érezzem magam és elősegítsem a felépülésem.
Amikor végül lementem valami ennivalóért, a férjem és a szülei haragos pillantásokkal fogadtak. Ez volt a cseppecske a pohárban számomra.
Megfordultam és jeleztem a frusztrációmat. “Hogyan várhatjátok el tőlem, hogy két nappal a szülésem után bőséges vacsorát szolgáljak fel?
Meg kell értenetek, mennyire nehéz egy újszülött gondozása. Még mindig vérzek, nagy a sebem és ti azt akarjátok, hogy főzzek. Szörnyű apósok és nagyszülők vagytok” – mondtam.
Egyértelműen sokkolta őket a szavaim. Anyósom elkezdett bocsánatot kérni, de túl felkavarva voltam, hogy elfogadjam az ő bocsánatkérését.
A férjem dühösen nézett rám. Azt mondtam neki, hogy viselkedjen normálisan, mielőtt felmentem a dolgaimért és a babánk cuccaiért.
Éreztem, hogy nem maradhatnék tovább olyan környezetben, ahol a jólétemet és a gyógyulásomat nem tisztelik.
Jelenleg az édesanyámnál tartózkodom, ahol csendben gyógyulhatok. A férjem dühös, mert határokat húztam meg, de én nem fogadom el a rabszolgaviselkedést és nem szeretnék olyan környezetben nevelni a lányomat, ahol az én és a babám szükségleteit nem veszik komolyan.
Fontos, hogy támogató és megértő környezetben legyünk, különösen olyan megrázó esemény után, mint a szülés.
Kíváncsi vagy a téged érdeklő cikkre? Ne felejtsd el megosztani barátaiddal és családoddal a Facebookon!